Nehéz eldönteni milyen marketing tevékenységbe kezdjünk. Az ötletszerű, egy-egy alkalomra szóló kampányoknál csak rövidtávú eredményekre számíthatunk, nem alkalmasak a fogyasztói szokások jelentős befolyásolására. Ennek elkerülésére ajánlatunk a következő:
Stratégiai tervezés
Az integrált kommunikációs szolgáltatások előnye a külön-külön irányzatokra specializálódott ügynökségekkel szemben az összehangolt és gazdaságosabban kivitelezhető szolgáltatások elérése.
Az induló vállalkozások és a nagy múlttal rendelkező cégek számára is egyaránt fontos a meggyőző, bizalmat sugárzó arculat kialakítása. A vállalat önmagáról alkotott képének kommunikációja a minden felületen megjelenő arculat, mely a vevői elkötelezettség és bizalom kialakulásának, fenntartásának egyik legfontosabb pillére.Foglalkozunk:
Stratégiai tervezés
Elsősorban:
Az ATL és BTL eszközök együttes felhasználásával, programokból álló, összehangolt vagy akár egymással párhuzamosan futó kampányok sikerében hiszünk.
Segítségére leszünk a reklámcélok meghatározásában, a reklám tervezés lépéseinek kialakításában, úgy, mint:
Rendezvényeink akkor sikeresek, ha találkoznak ügyfeleink elvárásaival, sőt túl is szárnyalják azokat. Minden egyes rendezvényt saját gyermekünknek és olyan kihívásnak tekintünk, melyet a legjobb tudásunk és tapasztalatunk szerint valósítunk meg, különös odafigyeléssel megrendelőink kívánságaira.
A rendezvényt úgy, mint bármi mást a marketingben, testre kell szabni. Felmérjük az igényeket, lehetőségeket, teljes körűen szervezünk és rendezünk, de ami a legfontosabb, azonosulunk az ügyféllel és céljaival.Az alábbi rendezvénytípusok teljes lebonyolítását vállaljuk
Ajándékozza meg partnereit, vásárlóit egyéni ajándéktárgyakkal! Az ajándékok színes választékán kívül kreatív ötleteinkkel és ajándékozási javaslatainkkal járulunk hozzá a belső vagy külső céges rendezvényei, partnertalálkozói sikeréhez. Különböző nyomási és dekorációs megoldásokkal teszünk minden tárgyat cége image-ének méltó képviselőjévé!
A különböző promóciók és akciók szervezése fontos a fogyasztói kapcsolat építésében.
Elkészítjük önnek a leghatékonyabb megjelenést, hogy a fogyasztó még többet kapjon, Ön pedig még elégedettebb legyen a termék/szolgáltatás piaci jelenlétével!
És még több, ami által értékesebb lesz az Ön márkája a fogyasztó szemében:
Nyereményjátékok:
Fontos hogy tudjuk, hogy az adott célcsoport milyen módon aktiválható és ösztönözhető vásárlásra. A legtöbb esetben erre a célra a nyereményjátékok a legalkalmasabbak:A promóciók, nyereményjátékok teljes szervezését vállaljuk egészen a sorsolás levezetésig.
Önnek nem kell mást tennie, mint gratulálni a nyerteseknek!